Tábori beszámoló – 2012

Balatoni nyár

A Kaszap István Alapítvány által támogatott nyári táborunkat ebben az évben is a Balaton mellett, Káptalanfüreden rendeztük meg. A többségben laborczos diákokat július 15-23. között várta a már megszokott környezet a XVII. kerületi Önkormányzat táborhelyén. Az 55 gyermek 4 felnőtt kísérővel vágott bele a nagy kalandba. Többen törzsvendégként érkeztek az ismerős faházakba, szünidős programjukat a tábor 9 napjához igazítva, nehogy lemaradjanak a nyár legnagyobb bulijáról. Az érdekes játékok, a szórakoztató vetélkedők, az izgalmas versengések most is derűssé varázsoltak minden percet.

Az időjárás eleinte változékony volt, kisebb-nagyobb hullámban érkezett az eső, de szerencsére a tervezett programokat nem mosta el. Forgószínpad-szerűen játéktanulás indult, majd kezdetét vette a tábori olimpia, mely egész héten tartott. A csapatok között foci-, kidobós- és röplabda bajnokság zajlott. A sporttársak egy-egy meccs szünetében lazításképpen ping-pong csatákat vívtak, tollasoztak, csocsóztak.

Igazi tábori hangulatot teremtett az első este rakott tábortűz. Ekkor éreztük, hogy ismét együtt vagyunk, a lelkesedés újra összehozott minket. A tűz köré gyűlve, közösen énekeltük az ismert dalokat, és új énekeket is tanultunk. Produkciónkat az egyik diák gitáron kísérte. A nóták után a nyársaké lett a főszerep, a szabad ég alatt, izzó parázson sütöttük meg a vacsorát.

A mindennapi tevékenységet szoros időkeretbe helyeztük, hogy minél több és gazdagabb élményhez juttassuk a gyerekeket. A reggelek tornával kezdődtek, és körletrendezéssel folytatódtak. Ezután következtek a játékos foglalkozások, melyeket csak az étkezések szakítottak meg rövid időre. A jóízű reggelik energiával töltöttek fel, az ebéd és a vacsora meleg étellel, az uzsonna friss gyümölccsel várta az éhes bendőket.

A táborlakókat rajokba osztottuk, minden csapatban vegyes korosztályú gyerekek voltak, akik rajvezetőjük irányításával vettek részt a különböző versenyekben. A megalakult rajok – a névválasztás után – az aszfaltra rajzolták címerüket. Ez volt az első verseny, melyben összemérték tudásukat. Megrendeztük a „Miből lesz a lekvár?” játékot, „pillangóvadászat”, számháború, tréfás-, szellemi- és ügyességi vetélkedő, „gladiátor viadal” színesítette a programot.

A táboron kívül túrát szerveztünk a Koloska-völgybe, hajókiránduláson vettünk részt, erdei akadályversenyt rendeztünk. Kertmoziba látogattunk, ahol Az igazi kaland című családi mozifilmet néztük meg. Amikor pedig visszatért a kánikula, a verőfényes napsütés a Balaton-partra csalogatott bennünket. Három alkalommal strandoltunk, a gyerekek a vízben hűsöltek, a homokos röplabda pályán vagy a hullámok között ugrándoztak.

Minden nap volt „Ki nyer ma?”, melynek kérdéseit a tanító nénik és a rajvezetők állították össze, a válaszoló gyerekeket pedig a szerencse sorsolta ki. A gondolkodtató fejtörők sokszor a nagyobbak tudását is komoly kihívás elé állították. Ezen kívül még számos játék adott lehetőséget az egyéni versengésre. A „Leg-leg-leg”-ben furcsa és tréfás rekordok születettek, a jelmezversenyen ötletes és szellemes maskarákat készítettek, a szépségversenyre pedig legbájosabb arcukat varázsolták elénk a résztvevők. Nagy sikere volt a „Casino” játéknak, melyben zsetonokat gyűjtögettek, ezeket később csokoládéra, cukorkára válthatták be.

Szabadidőben az ügyes kezű gyerekek a tanító nénik segítségével textilből apró ajándéktárgyakat, fülbevalókat készítettek, tea filteres papírból különböző figurákat hajtogattak.

A sötétedéssel sosem ért véget a nap. Kétszer is volt Disco, kicsik és nagyok együtt ropták a táncot a remek ritmusra. Persze a jó hangulat a takarodó után is megmaradt, a faházakból kiszűrődő vidám kacajok sejtették, hogy a bulinak még koránt sincs vége. A másnap nehezen ébredők egyetlen vigasza a délutáni csendes pihenő volt, ahol kedvükre sziesztázhattak.

A Szegedi Miniszínház minden évben ellátogat táborunkba. Fellépésük már hagyománynak számít, a gyerekek most is kíváncsian várták az előadást. Az utazó színház „Lóg a tóga az ókorban” című, zenés komédiával örvendeztette meg a közönséget.

Gyorsan teltek a napok, a színes programok alatt röpült az idő. Eljött a búcsú ideje, egy újabb tábortűz mellett. Minden gyerek sajnálta, hogy véget ért a tábor. A kellemesen eltöltött vakáció igazi közösséget teremtett, a tartalmas szórakozás mellett remek kikapcsolódást nyújtott valamennyiünknek. Részesévé váltunk egy vidám játéknak, melyre elhatározásunk szerint jövőre is benevezünk. Reméljük, sikerrel!

Comments are closed.