Elmúlt évek eseményei

Sok szeretettel köszöntjük Tompa Marikát, Alapítványunk elnök asszonyát 80. születésnapja alkalmából. Kívánjuk, hogy a Jó Isten áldása kísérje minden lépését!

Uram, ma lettem nyolcvanéves,
túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnénk tenni,
úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.A pár kis tervem, mi még lenne
ha tán több időt igényelne,
s egy év nem lenne elegendő,
add, hogy legyek nyolcvankettő.Jó lenne még sokat utazni,
újabb helyeket meglátogatni,
halálom perce még tán várhat,
megérhetném a nyolcvanhármat?Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.

És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad.
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

Az emberiség oly sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem oly sok az a nyolcvanhat!

Tudom Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben.
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor, tudom
Tudasd velem, ha meggondoltad
Betöltöm-e a nyolcvannyolcat?

Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek,
Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.

És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis egyremegy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.

Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.Addigra már reszket a kezem,
De ha helyén lesz még az eszem,
A magas kortól, és nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.

Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat,
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz tán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?

Hála neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket? . – ugye ezt mondtad,
Ha megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem, – tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban,
A népek azt mondhatják rólam,
Ez aztán igen szép kort élt meg,
Hisz tegnapelőtt volt százéves!

Uram az életet te adod,
Úgy veszed el amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
ne vedd komolyan, amit kérek,
Csak beszélgetni akartam véled.
/Szakály Éva: Alkudozás/

Mi történt 2022-ben?

Beszámoló a Kaszap István Alapítvány 2022. évi tevékenységéről

Alapítványunk tevékenysége a 2022. évben főleg a következőkből állt össze:
– az önkormányzat által szervezett pénteki meleg étel osztásban való részvétel: Ebben a segítségnyújtásban a Rákoshegyi Plébániával egy időben vállaltuk, hogy hozzájárulunk az ételosztás költségeihez.
– krízishelyzetben lévők megsegítése: A 2022. év folyamán 16 hozzánk forduló, krízishelyzetben lévő kerületi lakost, családot segítettünk meg összesen 750.000 Ft értékben
– nyári táborok támogatása: Három kerületi, nyári tábor kiadásait mérsékeltük összesen 370.000 Ft értékben
– tartós élelmiszercsomagok osztása karácsony előtt: 2022 karácsonya előtt már hagyománynak tekinthetően 50 családnak juttattunk tartós élelmiszercsomagot csomagonként 12.000 Ft-nyi élelmiszerrel, összesen 600.000 Ft értékben
– egyedi esetekben szállítással segítettük a hozzánk fordulókat, hogy például műtét után ne kelljen taxira költeniük.

Beszámoló a 2022. évi Kaszap Ifi táborról

A Kaszap István Rákosmenti Ifitábor 2022. július 1-7. között került megrendezésre Csobánkán. A szállás a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és Kiadó Kft. Élet Házában volt. Idei táborunkban 38 fő vett részt, a 11-25 éves korosztályt képviselve. A 18 éven felüli korcsoport a tábor szervezésében, lebonyolításában, a fiatalabbak vezetésében vett részt. Táborunk immár 8. éve működik, az idei év volt a harmadik, hogy a Kaszap István Alapítvány vállalta a tábor szervezését. A tábor a XVII. kerület plébániáinak gyermek és ifjúsági csoportjainak, főként katolikus, de természetesen más felekezetek tagjainak részvételével zajlik. Minden tábornak tematikus programja van, mely főként erkölcsi, illetve hitéleti és patrióta irányelveken alapszik és biztos táptalajt ad a résztvevő gyermekek későbbi életéhez.

A tábor idei témája: „Rendben vagyunk”

A téma feldolgozása napi beosztásban, csoportbontásban történt, alkalmazott pedagógiai, mentálhigiénés, kateketikai (hittan) módszereket, interaktív, csoportos „esetmegbeszélés” formai követelményekkel.

A téma feldolgozása szorosan kapcsolódott a tervezett szabadidős programokhoz, közösségi játékokhoz, vetélkedőkhöz.

Táborunkat a keresztény-katolikus értékrend határozza meg, így elengedhetetlen és igény is a naponkénti áhítatok, a napi szentírási részek feldolgozása, közös zenélés és éneklés. Elsődleges cél a keresztény értékrend „népszerűsítése”, a hit erősítése, illetve a rákosmenti plébániák ifjúsági közösségeinek és kerületünk oktatási intézményei tanulóinak közösséggé formálása, aktív pihentetése. További cél hazánk természeti és kulturális kincseinek bemutatása, Esztergom egyházi és világi építészeti értékei, a város történelmének megismerése. Szabadidős program a városban az aquaszigeti fürdőzés. Lelki programok: a napi áhítatok, a dobogókői Jezsuita lelkigyakorlatos ház meglátogatása, lelki délután a jezsuita rend tagjaival. Turisztikai programok: kirándulás a Dera-szurdokba, Dobogókő. A tábor területén ügyességi játékok és versenyek.

Köszönő levél a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközösségtől.

Köszönő levél a Budapest-Rákoskeresztúr Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániától.

Mi történt 2021-ben?

Kedves Támogatók, Érdeklődők!

A pandémia alapítványunk tevékenységét is átrendezte. Korábban nagy sikerű programjainkat, mint a kerületi gyerekeknek szervezett műsoros Mikulás délutánt vagy a lelki napokat, zarándoklatokat nem tudtuk megvalósítani. Mégis igyekeztünk élni az élet adta lehetőségekkel.

Ahogy már sok-sok éve rendszeresen, így 2021-ben és 2022-ben is részt vettünk az önkormányzat által koordinált heti rendszeres melegétel főzési és osztási akcióban egy napot magunkra vállalva. Idén a rákoshegyi egyházközséggel együtt valósítottuk meg ezt a programot.

Tavaly nyáron, szintén már hagyományos módon, több gyermek és ifjúsági tábort is támogattunk.

Ősszel nagy örömünkre megrendezésre került a Gál Ferenc Asztalitenisz Emlékverseny, amelyet alapítványunk első elnökére emlékezve rendeznek meg. Róla bővebben itt olvashatnak az érdeklődők. Ezt a sportversenyt fiatalok számára szervezik. Jó érzés volt számunkra, hogy az egészséges életmódra való nevelést támogathattuk. A rendezvény visszaidézte azokat az időket is, amikor a bőségesebb forrásoknak köszönhetően számos művészeti és sport tevékenységnek támogatást adhattunk. Ezek a lehetőségek a források szűkülésével visszaszorultak, végül a pandémia feltette az i-re a pontot. Most azonban az Emlékverseny ismét annak jele és reménye lett, hogy alapítványunk valaha széles körű tevékenységét legalább valamelyest sikerül visszaállítani.

Jelenleg erőforrásainkat a leginkább rászorulók támogatására koncentráljuk. Az év során több, szinte elképzelhetetlenül nehéz helyzetben élő családnak nyújtottunk támogatást. Az anyagi támogatáson túl reméljük, hogy lelki erőt és bátorítást ad nekik az a tudat, hogy nincsenek egyedül. Karácsony előtt 46 családot támogattunk tartós élelmiszer csomaggal.

Forrásaink:

Rendületlenül és kitartóan pályázunk forrásaink megvalósításához. Alapítványunk működését 300.000 Ft pályázati támogatással a Bethlen Gábor Pályázatkezelő Alap támogatta. Ezen túl önkormányzati pályázatokat is sikerült elnyernünk, több képviselő is támogatott minket, valamint az adó 1%-os felajánlásokat és cégek, magánszemélyek adományit is fel tudtuk használni céljaink megvalósítására. Továbbra is kérjük és várjuk a támogatásokat! A megvalósuló programokról rendszeresen beszámolunk honlapunkon.

Megemlékező szentmise Kaszap István születésének 105. évfordulójáról

2021. március 27-én a Rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban szentmisén emlékezünk meg Kaszap István 105 évvel ezelőtti születéséről.  A járványügyi rendelkezések értelmében sajnos a személyes jelenlét nem valósítható meg, de lélekben mindenki részt vehet a szentmisén és imádkozhat Kaszap István mielőbbi boldoggá avatásáért.

Karácsonyi tartós élelmiszercsomagok 2020.

A Kaszap Alapítvány 2020 karácsonya előtt is igyekezett megkönnyíteni az arra rászorulók ünnepi készülődését.

Jól bevált hagyományunkhoz híven ebben az évben is tartós élelmiszerekkel, egy kis édességgel és tisztító- tisztálkodószerekkel raktuk meg csomagjainkat. A költségekhez Rákosmente önkormányzati képviselői is hozzájárultak, így az idén még gazdagabb tartalommal bírtak a csomagok. Nagy segítséget jelent, hogy évek óta a Pesti úti Penny Market áruház összecsomagolja az előzetesen leadott megrendelést, ezért az alapítvány kurátorainak és önkéntes segítőinek csak a házhoz szállítás és az átadás-átvétel a dolga. Ez sem kis feladat. 2020 karácsonya előtt 47 tartós élelmiszer csomaggal tudtuk megsegíteni Rákosmente rászorulóit.

Kaszap István Rákosmenti Ifitábor Orfűn 2020. augusztus 3-9. között

2020. nyarán volt először lehetősége az alapítványnak arra, hogy tábort szervezzen kerületi fiataloknak. A tábor szervezését egy ebben jártas kurátorunk vállalta magára. Jól bevált helyszínen, Orfűn volt a táborozók szálláshelye.

Ebben a járvány által megviselt helyzetben különösen fontos volt, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akiknek más lehetőség nem adódott a nyaralásra, el tudtak menni néhány napra kizökkenni az őket is megviselő tavaszi bezártságból. Végre találkozhattak, együtt lehettek azokkal a barátokkal, ismerősökkel, akikkel hónapok óta csak az interneten tartották a kapcsolatot. Változatos programokkal, játékokkal, kirándulással, városnézéssel, bibliadrámai foglalkozásokkal és persze sok-sok beszélgetéssel gyorsan teltek a táborozás napjai.

Rákosmente Önkormányzatától 190.000 Ft tábori pályázati pénzt nyertünk és az Élelmiszerbanknál is sikeres volt az alapítvány pályázata. Igaz derültséget szerzett a tőlük kapott (de még le nem járt) húsvéti csokoládé augusztusban és a többi édesség is hamar gazdára talált, egy részük, mint a vetélkedők díjai jutalomként kerültek a gyerekekhez.

A Kaszap Alapítvány önerőből is jelentős mértékben támogatta a tábort. Egy kerületi vállalkozó is segített a költségek csökkentésében.

Ez a tábor 40 fiatalnak szerzett egy hetes kikapcsolódást és felszabadult élményeket.

2020. március 25. szerda délután
Zarándoklat

A KIALAKULT EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET MIATT A ZARÁNDOKLAT ELMARAD !!!

Kaszap István Alapítvány buszos zarándoklatot szervez Székesfehérvárra, Kaszap István születésének 104. évfordulója alkalmából tartandó emlékmisére.

Gyülekezés: 11:45-től.
Indulás: 12 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi rendelő parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.)

Székesfehérváron megtekintjük ”A Magyar Alumíniumipar 100 éves története” kiállítást.

Részvételi díj 1.000 Ft/fő

Jelentkezési határidő: 2020. március 15.!!!

Jelentkezés:

  • Rákoscsaba: Sallay Ágnesnél, tel:06-30-405 6679
  • Rákoskeresztúr: Fazekasné Katinál, tel:06-30-479 9725  és
    Verebesné Klárikánál, tel:06-30-358 3142
  • Rákoscsaba-Újtelep: Kerekes Margitnál, tel:06-20-971 6995
  • Rákoshegy: Süle Ottóné Marinál, tel:06-30-611 4847
  • Rákosliget: Radványi Marikánál, tel:06-1-256 0606
  • Rákoskert Kápolna: Dudás Jánosnál, tel:06-30-435 8974

2019. december 17. kedd
Zarándoklat

A Kaszap István Alapítvány buszos zarándoklatot szervez Székesfehérvárra, Kaszap István halálának 84. évfordulója alkalmából tartandó emlékmisére.

Indulás: 13 órakor, Rákoskeresztúrról a Szakorvosi rendelı parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.)

Szentmise előtt megtekintjük a Betlehem-i kiállítást és a belvárosi hangulatos Karácsonyi vásárt.

Részvételi díj 1.000 Ft/fő.

Jelentkezni lehet a lenti elérhetőségeken:

Rákoscsabán: Sallay Ágnesnél tel:06−30−405 6679
R.keresztúron: Fazekasné Katinál tel:06−30−479 9725 és Verebesné Klárikánál tel:06−30−358 3142
Rákoscsaba−Újtelepen: Kerekes Margitnál tel:06−20−971 6995
Rákoshegy: Süle Ottóné Marinál tel:06−30−611 4847
Rákosliget: Radványi Marikánál tel:06−1−256 0606
Rákoskert Kápolna: Dudás Jánosnál tel:06−30−435 8974

Várunk minden érdeklődőt!

2019. november 24. vasárnap 15h Imadélután a rák megállításáért, megtérésekért és gyógyulásokért 

Cím: Rákoscsaba Főplébánia, 1171 Budapest, Péceli út 229.

Zarándoklat – 2019. március 25.

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra, Kaszap István születésének 103. évfordulója alkalmából tartandó emlékmisére. A zarándoklat ideje: 2019. március 25. hétfő délután. Gyülekezés:11:45-től, indulás: 12 órakor, Rákoskeresztúrról a Szakorvosi rendelő parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.) Részvételi díj 1000 Ft/fő. Jelentkezés: Fazekasné Katinál:               +36 30-4799-725 Dr. Gaál Józsefnél:                +36 30-9500-374 Tompa Attiláné Marikánál:     +36 30-9428-882 Wágnerné Julikánál :            +36 30-3090-566 Kovács Zoltánnál :                +36 70-2102-284 Sallai Ágnesnél :                   +36 30-4056-679 Kerekesné  Margitkánál:       +36 20-9716-995 Dudás Jánosnál:                   +36 30-4358-974    telefonszámokon, valamint a plébániák sekrestyéiben. Jelentkezési határidő: 2019. március 18.!!! Útközben Pákozdon emlékezünk az 1848-49-es szabadságharc hőseire. Várunk minden érdeklődőt!

Ünnepi zarándoklat – 2018. december 8.

Ünnepi zarándoklatot szervezünk az Esztergomi Bazilikában 10:30-kor Mohos Gábor segédpüspökké szentelésének szentmiséjére. A Kaszap István Alapítvány szervezésében közösen vennénk részt az ünnepi szertartáson. Székeket a Szent Erzsébet plébániáról viszünk. Autóbusz indulása: 7 órakor a Rákoskeresztúri Posta mögötti Egészségház utcából. Jelentkezni november 20−ig a templomok sekrestyéiben, vagy az alábbi személyeknél lehet: Rákosligeten: Gőgös Ferencné Pannika tel: 06−30−558 6316; 256 7971 Rákoscsabán: Sallai Ágnesnél tel: 06−30−405 6679 R.keresztúron: Fazekasné Katinál tel: 06−20−213 8755; 233 5105 Rákoscsaba−Újtelepen: Kerekes Margitnál tel: 06−20−971 6995. Visszaindulás kb. 14 óra körül. Részvételi díj 1500 Ft/fő. Mindenkit nagy nagy szeretettel várunk!!!

Ünnepi zarándoklat – 2018. augusztus 20.

Ünnepi zarándoklat a Szent István Bazilikába autóbusszal. A kerületünkből közösen szeretnénk részt venni a szentmisén és a körmeneten. Székeket a Szent Erzsébet plébániáról viszünk. Indulás: 14.45-kor a Posta mögötti utcából. Jelentkezni a templomok sekrestyéiben, bármelyik plébánián és Rákosligeten: Dukát Gizikénél tel: 06-30-464-5156; 257-7084 Rákoscsabán: Salamon Ágnesnél tel: 06-30-405-6679 R.keresztúron: Verebes Klárikánál tel: 06-30-358-3142 Rákoshegyen: Nagyné Áginál sekrestye, tel: 06-20-262-1982 Rákoscsaba−Újtelepen: Kerekes Margitnál tel: 06-20-971-6995 lehet. Visszaindulás a szertartások után kb. 20 óra körül. Részvételi díj 500 Ft/fő. Mindenkit nagy nagy szeretettel várunk!!!

2017. december 17. vasárnap, Zarándoklat

A Kaszap István Alapítvány buszos zarándoklatot szervez Székesfehérvárra, a Kaszap István halálának 82. évfordulója alkalmából tartandó emlékmisére. Indulás: 13 órakor, Rákoskeresztúrról a Szakorvosi rendelő parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.) Részvételi díj 1.000 Ft/fő. Jelentkezni lehet: – Tompa Attiláné Marikánál a 257-9849, 06-20-254-3644, – Nagyné Ongjerth Magdolnánál a 06-20-254-9140, – Kerekesné  Margitkánál a 257-1294, 06-20-971-6995 telefonszámokon. Várunk minden érdeklődőt!

2017. október 13. péntek, Zarándoklat

A Kaszap István Alapítvány buszos zarándoklatot szervez Soroksárra. A Fatimai Szűzanya jelenésének 100. évfordulója záró eseményeként Dr. Erdő Péter bíboros ünnepi Szentmisét mutat be. Indulás: reggel 8 órakor, Rákoskeresztúrról a Szakorvosi rendelő parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.) Visszaindulás: kb. 14 órakor. Részvételi díj 500 Ft/fő. Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál a 257-9849; +36 20 254 3644 – Gőgös Ferencné Pannikánál – Verebes Péterné Klárikánál: +36 30 358 3142 – Kerekesné Margitkánál 257-1294; +36 20 971 6995 a fenti telefonszámokon. Mindenkit szeretettel várunk !

2016. 12. 17. Zarándoklat

Buszos zarándokutat szervezünk névadónk halálának 81. éves évfordulója alkalmából tartandó szentmisére Székesfehérvárra 2016. december 17-én, szombaton. Indulás az Egészségház elől déli 12 órakor. Szerepel a programban a nagyszentmiklósi kincs megtekintésére a Szent István Király Múzeumban. A mise 17 órakor kezdődik a Prohászka templomban. Előtte megkoszorúzzuk Kaszap István sírját, amely a templom oldalában található.

2016. 10. 29. Lelki nap!

Kaszap István születésének 100. évfordulójára emlékezve szeretettel hívunk mindenkit az őszi lelki napunkra. Helyszín: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház (2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.) Program: 8.00 Indulás busszal a Rákoskeresztúri Szakrendelő elől 9.00 Kármán János – Tápiószelei plébános előadása: Elmélkedés Isten szeretetéről 11.30 Ebéd – Lelkigyakorlatos Ház ebédlő 12.30 Wagner Rita, Szőnyi Johanna – Krakkói világifjúsági találkozó élménybeszámoló 13.15 Válaszadás az előadással kapcsolatban felmerülő kérdésekre 14.00 Szentmise a Lelkigyakorlatos Házban, A Bazilikában rövid közös ima, utána áthaladás az Irgalmasság Kapuján, majd hazautazás busszal. Jelentkezni lehet: Tompa Attiláné: 06-20/254-3644 Nagyné Ongjerth Magdolna: 06-20/254-9140 Kerekes Sándorné: 06-20/971-6995 Verebes Péterné: 06-30/358-3142 Részvételi díj 500 Ft/fő, mely jelentkezéskor fizetendő.

2016. 05. 6-7. Ruhavásár új helyszínen!

Ruhavásár lesz a Maros moziban frissen érkezett külföldi használt ruhákból kedvező feltételekkel.

Cím: 1172 Budapest, IX. utca 2-4., Csekovszky Művelődési házzal szemben

Időpont: – 2016. május 6. péntek 9-17, – 2016. május 7. szombat, 9-16.

Várunk minden érdeklődőt!

2016. 03. 29. Zarándoklat

Buszos zarándokutat szervezünk Székesfehérvárra Kaszap István születésének 100. évfordulójára a Prohászka templomban tartandó ünnepi szentmisére.

Indulás 13 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.)

Részvételi díj 1.500 Ft.

Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644, vagy – Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36 202 549 140 telefonszámon.

2015. 12. 17. Zarándoklat

Buszos zarándokutat szervezünk Székesfehérvárra 2015. december 17-én, csütörtökön Kaszap István halálának 80. évfordulóján rendezett szentmisére a Prohászka templomba.

2015. 12. 05. Mikulás ünnepség

2015. december 5-én, szombaton tartjuk az alapítvány szokásos Mikulás ünnepségét a kerület rászoruló gyermekei számára.

Ugyanezen a napon a Kaszap István Alapítvány megalakulásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi szentmise lesz 17 órakor a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban, melyet szerény agapé követ. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

2015. 11. 21. Lelki nap

2015. november 21-én, szombaton kerül sor alapítványunk lelki napjára, melyet szokás szerin a Pál Apostol Iskolában tartunk, s melynek vendége Burger Ferenc a Péceli Magyarok Nagyasszonya Katolikus Egyházközség plébánosa. Előadásának témája: bűnbánat és megbocsátás.

Program:

  • 8.30 Szentmise – Burger Ferenc atya a Péceli Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa celebrál
  • 9.30 Burger Ferenc – A MEGBOCSÁJTÁS, A BŰNBÁNAT című előadása
  • 11.10 Szünet – Agapé
  • 11.40 Vers – Bakacsi Lilla a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium VI. osztályos tanulója
  • 12.00 Tanúságtétel – Réthátiné Magyar Krisztina és Rétháti Miklós
  • 12.20 Válaszadás az előadással kapcsolatban felmerülő kérdésekre

2015. 09. 11-12.  Ruhavásár

Őszi ruhavásárt tartunk 9 órától 17 óráig a szokásos helyen és módon székházunkban a Péceli út 220. alatt.

Megjelent márciusi hírlevelünk, melyet itt megtekinthet!

2015. 04. 10-11.  Ruhavásár

Tavaszi ruhavásárunkat tartunk 9 órától 17 óráig a szokásos helyen és módon székházunkban a Péceli út 220. alatt.

2015. 03. 25.  Zarándoklat!!!

Buszos zarándokutat szervezünk Székesfehérvárra 2015. március 25-én, szerdán Kaszap István születésének  évfordulóján.

A Prohászka templomban tartandó szentmisén meghirdetésre kerül a Kaszap István emlékév, mely 100. születésnapja alkalmával 2016. március 25-ig tart.

2015. 02. 07.  Jótékonysági bál!!!

Jótékonysági bált rendezünk szombat este 6 órakor a Vigyázó Sándor Művelődési Házban (Budapest, XVII. ker. Pesti út 113.) Az est fővédnöke: Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A bál dísz vendégeként – Riz Levente, Rákosmente polgármestere és szintén díszvendégként – Snell György püspök atya is elfogadta meghívásunkat. Program: – Műsor – Vacsora – Tombola – Tánc hajnali 3 óráig Jegyek (vacsorával) 4.000.-Ft-os áron igényelhetők: – Kerekes Sándorné Margitkánál a Rákoskeresztúri Piacon a Mezőgazdasági Boltban. Tel.: 257-12-94, vagy +36-20-971-69-95 – Tompa Attiláné Marikánál. Tel.: 257-98-49, vagy +36-20-254-36-44 és – Nagyné Ongjerth Magdolnánál. Tel.: +36-30-977-48-61 és +36-20-254-9140 Ugyanitt műsorjegyek 1.000,- Ft-os, támogatói jegyek 5.000,- Ft-os áron kaphatók.2015-bal-plakat

2014. 12. 17.  Zarándoklat !!!

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Kaszap István halálának 79. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére.

Indulás: 12.30 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.)

Részvételi díj: 1.500 Ft.

A zarándoklat során korlátozott számban lehetőség van a Seuso-kincsek tárlatvezetéssel egybekötött megtekintésére Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban. Ennek részvételi díja 1.000 Ft.

Jelentkezés: Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644 Kerekes Sándorné Margitkánál a +36 209 716 995, Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36 202 549 140

2014. 11. 28-29.  Őszi ruhavásár !!!

Pénteken és szombaton ismét ruhavásárt rendezünk 9-16 óra között a szokásos helyen a Péceli út 220. I. emelet alatt külföldi használt ruhákból kedvező feltételekkel.

Várunk minden érdeklődőt!

2014. 11. 22. Lelki nap !!!

Szombaton kerül sor alapítványunk lelki napjára, mely reggel 8 óra 30 perckor kezdődik szentmisével a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájában.

Lelkivezetőnk Snell György Esztergom-Budapest Főegyházmegye segéd-püspöke, egykori plébánosunk lesz.

Várunk minden érdeklődőt!

2014. 07. 24-26. Nyári ruhavásár !!!

Nyári ruhavásár külföldi, használt ruhákból a Rákoscsabai Katolikus Körben (Budapest, XVII. Péceli út 228.) 2014. július 24-én, csütörtökön, 9-16. óráig, 2014. július 25-én, pénteken, 9-16. óráig, 2014. július 26-án, szombaton, 9-16. óráig. Várunk minden érdeklődőt!

2014. 06. 11-13. Nyári ruhavásár !!!

Nyári ruhavásár külföldi, használt ruhákból a Rákoscsabai Katolikus Körben (Budapest, XVII. Péceli út 228.) 2014. június 11-én, szerdán, 9-16. óráig, 2014. június 12-én, csütörtökön, 9-16. óráig, 2014. június 13-án, pénteken, 9-16. óráig. Várunk minden érdeklődőt!

Nyári táborok

Várjuk a hittanos és cserkész táborok pályázatait a nyári táborok támogatása céljából. Jelentkezés a szokásos módon!

2014. 03. 25. Zarándoklat

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Kaszap István születésének 98. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére, melyre szeretettel várjuk a tanuló ifjúságot is tanáraikkal együtt. Indulás 14 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából. (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.) Részvételi díj 1.500 Ft. Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644, vagy – Nagyné Ongjerth Magdolnánál +36 202 549 140.

2014-03-25-zarandoklat2014. 03. 21-24. Tavaszi ruhavásár

Ruhavásárt rendezünk külföldi, használt ruhákból kedvezményes feltételekkel. Várunk minden érdeklődőt! Időpontok: – március 21. péntek 9-16 óráig – március 22. szombat 9-16 óráig, – március 24. hétfő 9-13 óráig. Cím: Kaszap István Alapítvány székháza, Budapest, XVII. Péceli út 220. I. emelet

2014-03-ruhavasar

2014. 02. 08. Jótékonysági bál

Alapítványunk farsangi jótékonysági bálját rendez a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A program 18 órakor kezdődik, műsoros délutánnal. Bálunk fővédnöke: Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család – és Ifjúságügyért Felelős Államtitkára. Jegyek igényelhetők: Kerekes Sándorné, Margitkánál: 06-20-971-69-95, vagy a piacon a Mezőgazdasági boltban; Tompa Attiláné, Marikánál: 06-20-254-36-44; Nagyné Ongjerth Magdinál: 06-20-254-91-40Székházunkban (Budapest, XVII. Péceli út 220. I. emelet)

 2014-bal-plakat

2013.12.17. Zarándoklat

Kaszap István halálának 78. évfordulóján zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Prohászka templomba tartandó emlékmisére. A szentmise 17 órakor kezdődik. Várható indulás időpontja: 13 órakor a XVII. Kerületi SZTK elől. Részvételi díj: 1500,- Ft. Jelentkezni Tompa Attiláné Marikánál lehet a 06-20-254-36-44-es telefonszámon.

2013.11.30. – 12.04. Téli ruhavásár

Székházunkban (Budapest, XVII. Péceli út 220. I. emelet) – november 30-án, szombaton, 9-16 óráig. – december 2-án, hétfőn, 9-17 óráig – december 3-án kedden, 9-17 óráig – december 4-én, szerdán, 9-13 óráig. ruhavásárt rendezünk külföldi, használt ruhákból a szokásnak megfelelően. Várunk minden érdeklődőt!

2013.11.23. Zarándoklat

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra az „István a szent király” című kiállítás megtekintésére tárlatvezetéssel.

Indulás reggel 8 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.). Részvételi díj 1.000 Ft. Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644, – Kerekes Sándorné Margitkánál a +36 209 716 995 vagy – Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36 202 549 140 telefonszámon.

2013.11.09. Lelki nap

Minden kedves fiatal és idősebb érdeklődőt szeretettel várunk november 9-én, szombaton a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium kápolnájában tartandó lelki napunkra. (1173 Budapest, XVII. Pesti út 84.). A program: 08.30 Szentmise: Szőke Lajos atya a Rákoscsaba-Újtelep Szent Erzsébet plébániatemplom plébánosa celebrálja 09.30 Dr. Kolozsváry Judit szakpszichológus: ”Egyedül vagyok? – Kapcsolatok, konfliktusok, szeretet és szerepek ” című előadása 11.10 Szünet – Agapé 11.40 Válaszadás az előadással kapcsolatban felvetődött kérdésekre 12.00 Tanúságtétel: Marton Zsuzsanna a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium tanára 12.20 Ének: A Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium SKÓLA kórusa – Csambalikné Tóth Krisztina vezetésével

2013.09.06-07, 09.  Meghosszabbított őszi ruhavásár!!!

Pénteken, szombaton és HÉTFŐN 9-16 óráig a Kaszap István Alapítvány ruhavásárt rendez  külföldi, használt ruhákból a szokásnak megfelelően. Várunk minden érdeklődőt a Péceli út 220. I. emeleti székházunkba!

2013.04.19, 20, 22. Tavaszi ruhavásár

Ruhavásárt rendezünk külföldi, használt ruhákból a szokásnak megfelelően Budapest, XVII. Péceli út 220. I. emeleti székházunkban. Várunk minden érdeklődőt! Pontos időpontok: – április 19-én, pénteken, 9-16. óráig, – április 20-án, szombaton, 9-16. óráig, – április 22-én, hétfőn, 9-13. óráig.

2013.03.25. hétfő  Zarándoklat

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Kaszap István születésének 97. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére. A szentmise 17 órakor kezdődik a Prohászka Ottokár emléktemplomban. Székesfehérvár, Prohászka Ottokár emléktemplom Indulás 13.30 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.) Részvételi díj 1.500 Ft. Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál a 257-98-49, +36-20-2543-644, vagy – Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36-20-2549-140 telefonszámon, vagy – Kerekes Sándorné Margitkánál a piacon, a Mezőgazdasági boltban, vagy a +36-20-471-69-95 telefonszámon

2013.03.09. A Kaszap alapítvány vendégekül látta az ausztriai caritas csoportot.

A Pál Apostol iskolában készült interjú itt meghallgatható: Stockerau_caritas

2013.02.02. – Beszámoló a 2013. évi jótékonysági bálról

Az idei évben 2013. február 2-án lehettünk részesei a Vigyázó Sándor Művelődési Házban a Kaszap István Alapítvány sok éve megszokott, igazi lélekemelő, vidám, farsangi, jótékonysági báljának. A műsor 18 órakor kezdődött a színházteremben. A szinte teltházas nézőtér közönségét először a szlovák kisebbség hagyományait őrző csoport lakodalmi műsora kápráztatta el. Az asszonykórus dalai, a legény- és leánybúcsú eljátszása elvezette a teremben ülőket a mindennapokból egy játékos, pajzán mennyasszony kikérőbe. A színvonalas műsor nagy tapsot kapott. A továbbiakban színpadra lépők körében ismerősként üdvözölhettük Lőkösházi Mária és Gaál Csaba operaénekeseket, Hegedűs Valér zongoraművészt, Kiss László dalénekest, Kiss Zsuzsanna zongoraművészt és Palojtay Érsek Ágnes dalénekest. Üde színfolt volt Újvári Zoltán Jászai-díjas színművész előadása a vidám versekkel. Angyali hangjával elvarázsolt bennünket Maczkó Mária népdalénekes. Egymás után énekelte szívhez szóló, lélekemelő dalait. Megemlékezett Gyertyaszentelő Boldogasszonyról is. Gyönyörű szavaival keretezte dalait. Lenyűgöző volt hallani hálaadó és áldást osztó énekét. A műsor végén a Kaszap István emlékérem és oklevél átadásának lehettünk részesei. A kuratórium döntése alapján idén két díjazott volt. Két „reneszánsz” ember részesült elismerésben. A szép korú polihisztor Palojtay Béla bácsi, és a pályája elején járó élsportoló és dalénekes, Kiss László. Mind a ketten ismert lakói kerületünknek. Béla bácsi stancáival és különleges írásaival, élménybeszámolóival, az ifjú Kiss László pedig évek óta énekével kápráztat el bennünket. Most is megnyílt a hangjuk és betöltötte a termet. Köszönő szavaik és műsoruk alkalmával érezhettük, milyen nagy kegyelmekben részesítette a díjazottakat a jó Isten és rajtuk keresztül bennünket is. Fantasztikus volt megélni azt a meghittséget és bizalmat, amely a díjakat átadó díszvendégek (Maczkó Mária népdalénekes és Kránitz Mihály dr. teológia professzor) méltatásából és a díjazottak meghatottságából, öröméből fakadt. Jó volt részese lenni a szép perceknek. Igazi áldást osztókká váltak a kitüntetettek és a díjakat átadók. Azt élhettük át, amit Tamás atya az estet nyitó történetében elmesélt, jó volt adni és jó volt kapni. Ott a nézőtéren ülve érezhettük, hogy az Isten kegyelme kiárad mindannyiunkra. Ez a különleges varázs egybekovácsolta a bál résztvevőit, akik a színházteremből békés derűvel indultak vacsorázni. A vacsoraasztaloknál kialakított ülésrend kellemes beszélgetésekre adott lehetőséget. Régi ismerősök, barátok duruzsoltak az ízletes, meleg vacsora elfogyasztása közben. Akik eddig nem ismerték egymást, megnyíltak és őszintén beszélgettek. Voltak nagy, váratlan kitárulkozások is. Egy jóságos kéz terelte egy asztalhoz azokat is, akik a mindennapokban munkahelyük révén eltérő célokért dolgoznak. Itt most az egyébként egymást elválasztó kövek elporladtak és úgy éreztük, hogy minden kő áldást hozott. Mintha Mária dalai valóban lehozták volna azt az égi, mennyei fáklyát, amelynek a világánál láttuk egymást és a lelkekben lakozó emberi jóságot. A táncos lábúak nem panaszkodhattak. Pergő dalaival és muzsikájával a Picnic Band szórakoztatta a vendégeket. A tombola nyereményei derűs órát hoztak. Sok virághagyma és fűmag lelt gazdára. Nagyon mókás volt a két visszatérő nyertes, akik sok hasznos tárgyat begyűjtöttek. A tombola végeztével sokan hazaindultak. A kitartóbbak hajnalig ropták. Jó érzés volt látni, hogy a hazaindulók ismerősként búcsúztak el a még mulatók táborától. Sikerült egy kellemes, jó hangulatú bált szervezni, amire szívesen gondolunk vissza. Nem titkoljuk, ha a jó Isten éltet bennünket és erőt ad, jövőre is eljövünk a Kaszap István Alapítvány farsangi báljára.

2013.02.02. – Jótékonysági bál

Alapítványunk farsangi jótékonysági bálját 2013. február 2-án (szombaton) tartjuk a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A program 6 órakor kezdődik műsoros délutánnal. Jegyek igényelhetők: – Kerekes Sándorné, Margitkánál: 06-20-971-69-95, vagy a piacon a Mezőgazdasági boltban; – Tompa Attiláné, Marikánál: 06-20-254-36-44; – Nagyné Ongjerth Magdinál: 06-20-254-91-40

Tábori beszámoló

A Kaszap István Alapítvány által támogatott nyári táborunkat ebben az évben is a Balaton mellett, Káptalanfüreden rendeztük meg. A többségben laborczos diákokat július 15-23. között várta a már megszokott környezet a XVII. kerületi Önkormányzat táborhelyén. Tovább a teljes beszámolóra …

2012.12.17. – Zarándoklat

A Kaszap István Alapítvány buszos zarándoklatot szervez Székesfehérvárra a Kaszap István halálának 77. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére. A zarándoklat ideje 2012. december 17. hétfő délután. Indulás 13 órakor Rákoskeresztúrról a Szakorvosi Rendelő parkolójából (1173 Budapest, Ferihegyi út 95.). Részvételi díj 1.500 Ft. Jelentkezés: Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644, vagy Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36 202 549 140 telefonszámon.

2012.12.03. 16.30 – Start! Fiatalok a siker útján Meghívó

Beszélgetés hivatásról, eredményekről, célokról.

Találkozásaink során olyan fiatalok a vendégeink, akik szakterületükön kiemelkedőt értek el, akár végzett, akár még a padokat koptató kortársunkról legyen szó. Szeretnénk megismerni az Ő személyes történetüket, elhivatottságuk hátterét, sikerük titkát és azt is, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük és mit várnak a jövőtől. Hívunk és várunk Téged is decembertől márciusig minden hónap első hétfőjén, hogy segítséget nyújthassunk a pályaválasztáshoz! Első vendégünk: Zábori Balázs, fizikus (BSc) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikus hallgatója (MSc), az Európai Űrügynökség által meghirdetett rakéta és ballon programban és az európai diákműhold programban résztvevő magyar TECHDOSE hallgatói csapat vezetője, szakterületei a nukleáris fizika, az űrfizika és az alkalmazott fizika. A beszélgetés fő témája: az űrkutatás Időpont: 2012. december 3. hétfő 16.30 Helyszín: A Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium könyvtára Cím: 1173 Budapest, Pesti út 84.

A program Facebook oldala: www.facebook.com/StartFiatalok A hétfői esemény meghívója: https://www.facebook.com/events/365841426843839/

2012.11.10. – Lelki nap – Meghívó

2012. november 10-én szombaton lesz idei lelki napunk a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban Kápolnájában. (Pesti út 84.) Program: – 8.30 Szentmise, Udvardy Tamás atya a Rákoskeresztúri Szent Kereszt Plébánia plébánosa celebrál – 9.30 Csernáth Zoltán – ”Az Istenbe vetett bizalom” című előadása a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia /Mátyás templom/ káplánja – 11.10 Szünet -agapé – 11.40 Ének – Benkó Emese és Benkó Boglárka a Pál Apostol Ált. Isk. és Gimnázium 7. ill. 5. osztályos tanulói – 12.00 Tanúságtétel – Mészáros Gáborné Éva – 12.20 Válaszadás az előadással kapcsolatban felvetődött kérdésekre Minden kedves fiatal és idősebb érdeklődőt szeretettel várunk

2012.10.05-08. – Őszi-téli ruhavásár !!!

A Kaszap István Alapítvány ruhavásárt rendez külföldi, használt ruhákból a szokásnak megfelelően. Időpontok: – október 5-én, pénteken, 9-16 óráig, – október 6-án, szombaton, 9-16 óráig, – október 8-án, hétfőn, 9-13 óráig. Cím: Kaszap István Alapítvány székháza: Budapest, XVII. Péceli út 220. I. emelet Várunk minden érdeklődőt!

2012.06.22-25. Ismét lesz ruhavásár!

Nyári ruhavásárunkat június 22-én, 23-án és 25-én (péntek, szombat, hétfő) tartjuk 9-16 óra között a szokásos helyen és módon. Mindenkit szeretettel várunk székházunkba (Péceli út 220. I. emelet)! Hétfői napon a vásár térítésmentes. Várunk minden érdeklődőt!

Nyári táborok

Várjuk az egyházi és cserkésztáborok szervezői részéről a táborköltségek támogatása érdekében a jelentkezést személyesen illetve postai úton. (1660 Budapest, Pf.:458)

2012.03.30. – 04.02. Ruhavásár

Tavaszi ruhavásárunkat a Kaszap István Alapítvány székházában (Péceli út 220. I. emelet) tartjuk – 2012. március 30-án pénteken 9-16 óráig, – március 31-én szombaton 9-16 óráig, és – április 2-án hétfőn 9-16 óráig. Hétfői napon a vásár térítésmentes! Várunk minden kedves érdeklődőt!

2012.03.25. – Zarándoklat

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Kaszap István születésének 96. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére, melyet Spányi Antal püspök úr celebrál. A zarándoklat ideje 2012. március 25. vasárnap délután. Indulás 13.30 órakor Rákoskeresztúrról a régi Humanic parkolóból. Részvételi díj 1.000 Ft. Jelentkezés: – Tompa Attiláné Marikánál: 257 98 49, +36 202 543 644, – Kerekesné Margitkánál: +36 209 716 995, – Nagyné Ongjerth Magdolnánál: +36 202 549 140

2012.02.11. – Beszámoló a 2012. évi jótékonysági bálról

Ha farsang, akkor bál! Hagyományos, jótékonysági bálunkat, 2012. február 11-én rendeztük a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Ez már a huszadik bálja volt az Alapítványnak. A bál fővédnökének Herencsár Viktóriát a Magyar Kultúra Lovagját, világhírű cimbalomművészünket kértük föl. Ő már több alkalommal is szerepelt báljainkon, s mostani fölkérésünknek is szívesen tett eleget. Díszvendégünk Józsa Judit kerámiaszobrász volt, szintén a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetés birtokosa. A műsort Gordos Anna néptáncosai kezdték. A gyerekek nem először vettek részt bálunkon, most is parádés műsort láttunk tőlük. Üveges táncuk különleges élmény volt. Lencse Anna a Pál Apostol Iskola prózamondó diákja nagy sikerrel adta elő „A kis Nicola kalandjai” című kötet egyik novelláját. Turczi Zsófi fiatal dzsessztanszakos-növendék szintén először lépett föl bálunkon. Műsora változatos volt, ízelítőt kaphattunk sokoldalú tehetségéből. Kiss László dalénekes a magyar daléneklés kiemelkedő tehetsége viszont  állandó résztvevője farsangi rendezvényeinknek. Ismét élvezhettük dalait, melyek gyöngyszemei a magyar szellemiségnek és mindig hordoznak aktualitásokat. Palojtay Béla bátyánk 91. évesen is hihetetlen szellemi frissességről tett bizonyságot. Saját verses történetével kápráztatott el mindenkit hosszú perceken keresztül. Tóth Tamás színművész Wass Albert versekkel gondolkoztatta el a bál közönségét. Műsorvezetőnk, Palojtay-Érsek Ágnes dalénekes egy szép dallal lepett meg minket. Hegedűs Valér zongoraművész szintén „törzsvendégnek” számít bálunkon. Zongorajátéka előtt kedves szavakkal ajánlotta Liszt Ferenc művét a hallgatóság figyelmébe. Bálunk fővédnöke Herencsár Viktória és Martonosi György dobművész fantasztikus kettősöket adott elő, ismét bizonyítva, hogy a cimbalom és a dob milyen jól kiegészítheti egymást. A bál záró produkciója Lökösházi Mária és Gaál Csaba énekművész fellépése volt. Lendületes ének számaik megalapozták a bál jó hangulatát.

   

A műsor végén került sor a Kaszap István emlékérem és oklevél átadására. Idén Juhász Károly és felesége vehette át a kitüntetést, melyet alapítványunkat sok éve tartó segítő munkájukkal érdemeltek ki. Másik díjazottunk Vágó Mária újságíró volt. Ő hosszú évek óta cikkeivel teszi tartalmassá újságunkat és önként kiveszi részét a „Lelki napok” teendőiből. Sajnos betegsége miatt nem tudott eljönni átvenni a díjat. A műsor és a vacsora után a Picnic Band zenéjére táncolhatott a vendégsereg. A késő este sorra kerülő tombolán értékes nyeremények, többek között a Józsa Judit által fölajánlott gyönyörű kerámiák és Budai Tibor akvarelljei találtak gazdára. Igaz, az idén egy kicsit kevesebben voltunk, mert a kerületben ebben az időpontban még két bál is volt, de „nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos!” jelmondattal sikeresen rendeztük meg 20. bálunkat. Nagyné Ongjerth Magdolna

2012.02.11. – Jótékonysági bál

Alapítványunk farsangi jótékonysági bálját 2012. február 11-én tartjuk a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A program most is műsoros délutánnal kezdődik délután 6 órakor. Az est fővédnöke: Herencsár Viktória cimbalomművész, a Magyar Kultúra Lovagja. Jegyek (vacsorával) 4.000.-Ft-os áron igényelhetők: –          Kerekes Sándorné, Margitkánál: 06-20-971-69-95 –          vagy a piacon a Mezőgazdasági boltban –          Tompa Attiláné, Marikánál: 06-20-254-36-44 –          Nagyné Ongjerth Magdinál: 06-30-977-48-61 Ugyanitt műsorjegyek 1.000,- Ft-os, támogatói jegyek  pedig 5.000,- Ft-os áron kaphatók .

2011.12.17. – Zarándoklat!

Buszos zarándoklatot szervezünk Székesfehérvárra a Kaszap István halálának 76. évfordulója alkalmából tartandó szentmisére. A zarándoklat ideje 2011. december 17. szombat délután. Indulás 13 órakor Rákoskeresztúrról a régi Humanic parkolóból. Részvételi díj 1.000 Ft. Jelentkezés: Tompa Attiláné Marikánál a 257 98 49, +36 202 543 644, vagy Nagyné Ongjerth Magdolnánál a +36 202 549 140 telefonszámon.

2011.11.12. – Lelki nap!

Az idén 2011. november 12-én 8.30-tól tartjuk Alapítványunk lelki napját a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola kápolnájában! Részletes program itt olvasható.

2011.09.24. – Meghívó jótékonysági hangversenyre:

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Kaszap István Alapítvány javára tartandó jótékonysági hangversenyre amely 2011. szeptember 24-én 17 óra 30 perckor kezdődik a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom-ban (Bp. XVII. Hősök tere). Közreműködnek: Baánné Perlaki Ágnes és Demetrovics Eszter – a Nemzeti Énekkar énekművészei, orgonál: Bolyosné Pethő Ildikó. A belépés díjtalan, adományaikat köszönettel fogadják az Alapítvány által támogatott rászoruló családok!

2011.07.29-30: Ruhavásár:

az Alapítvány székházában (Bp., Péceli út 220. I. em.) 2011. július 29-én és 30-án 9-16 óráig, augusztus 1-én 9-13 óráig. Várunk minden érdeklődőt.

Táborok támogatása:

Várjuk egyházi és cserkésztáborok szervezői részéről a szokásos módon a táborköltségek támogatása érdekében a jelentkezést személyesen illetve postai úton. (Bp., Pf.: 458)

Főzőtanfolyam:

2011- VI.-VII.-VIII. hónapokban korlátozott számú résztvevő szánára hasznos háztartási és főzési ismeretek mellett közösségépítő, ingyenes összejöveteleket szervez. Érdeklődés és jelentkezés a +36-20-254-91-40 vagy a +36-20-254-36-44 telefonszámon lehet.

2011. 04. 01-04: Ruhavásár

Alapítványunk ruhavásárt rendez 2011. április 1-én, 2-án és 4-én (péntek, szombat, hétfő) a Péceli út 220. szám alatti székházunkban.

2011.01.29. – Beszámoló a jótékonysági bálról

Alapítványunk hagyományos, farsangi, jótékonysági bálját 2011. január 29-én rendeztük a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A bál fővédnökségét Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke vállalta, díszvendégünk Batta Eszter kerületünkben élő fiatal grafikusművész volt. A báli műsorban nagyrészt kerületbéli művészek léptek föl: Herencsár Viktória, Martonosi György, Gaál Csaba, Gordos Anna és táncosai, Kiss László. Palojtay Béla, Palojtay-Érsek Ágnes, Edelényi-Szabó Zsuzsa és a már tiszteletbeli kerületi lakosnak számító, bár nem helyi illetőségű Hegedűs Valér zongoraművész. Köszönet a fellépő művészeknek, hogy önzetlenül, az első hívó szóra jöttek műsorunkba szerepelni. Külön köszönet Martonosi Györgynek, hogy néhány nappal lábműtétje után vállalta a fellépést, igaz, egyik lábára csak papucsot tudott húzni. Ez azonban nem gátolta meg, hogy Herencsár Viktóriával együtt egy fergeteges hangulatú cimbalom-dob kettőst adjanak elő. Az idén az időjárás sem hátráltatta a bál megtartását (tavaly a bál napján rekord mennyiségű hó hullott, minek következtében több fellépő nem tudott eljutni kerületünkbe). A helyiségek vidám, farsangi díszítését Csernák Boglárkának köszönhetjük. A  hangulatos zenéről a Clips-Band két fáradhatatlan tagja gondoskodott hajnali háromig.  Elmondhatjuk, hogy a bál jól sikerült, a műsor is telt házzal zajlott. Hozzávetőleges számításunk szerint a bál tiszta bevétele kb. 450.000 Ft, igaz még nem rendeztük minden számlánkat. Köszönet a szervezőknek, elsősorban elnök asszonyunknak, Tompa Attiláné Marikának, aki hihetetlen lendülettel és energiával szervezte bálunkat. Köszönet minden fellépőnek, támogatónak és azoknak, akik tombola tárgyaikkal segítették rendezvényünket. És végül, de nem utolsó sorbak köszönet illeti a vendégeket, akik ebben a mostani nehéz agyagi helyzetben is fontosnak tartották, hogy eljöjjenek a bálra és a műsorra, ezzel támogatva alapítványunkat. A bevételt alapítványunk célkitűzésének megfelelően Rákosmente rászorulóinak megsegítésére fordítjuk. Nagyné Ongjerth Magdolna képviselő

2011.01.29. – Jótékonysági bál

A Kaszap István Alapítvány jótékonysági bált rendez 2011. január 29-én, szombaton este 6 órakor a Vigyázó Sándor Művelődési Házban (Budapest, XVII. ker. Pesti út 113.) Az est fővédnöke: Kondor Katalin A műsorban fellépnek:

  • Csillagszemű táncegyüttes
  • Edelényi-Szabó Zsuzsanna énekművész
  • Gaál Csaba operaénekes
  • Gordos Anna néptáncosai
  • Hegedűs Valér zongoraművész
  • Herencsár Viktória cimbalomművész
  • Kiss László dalénekes
  • Martonosi György előadóművész
  • Palojtay Béla előadó
  • Palojtay-Érsek Ágnes dalénekes

Jegyek 4.000.-Ft-os áron igényelhetők: – Kerekes Sándorné Margitkánál a Rákoskeresztúri Piacon, a Mezőgazdasági Boltban. Tel.: 257-12-94, vagy +36-20-971-69-95 – Tompa Attiláné Marikánál. Tel.: 253-81-78, vagy: +36-20-942-88-82 – Nagyné Ongjerth Magdolnánál. Tel.: +36-30-977-48-61, vagy +36-20-254-91-40. Ugyanitt műsorjegyek 1.000.-Ft-os, támogatói jegyek pedig 5.000.- és 10.000.- Ft-os áron kaphatók.

Comments are closed.